SOUL LABOR

4 tipp, hogy az Advent tartalmasabban teljen

2019. december 01. - Rák D.

Vasárnap van. Advent első hétvégéje. Mit jelent ez mindennapjainkban?

Azt, hogy a bevásárlóközpontok és az üzletek minden hétvégén egyre zsúfoltabbak, ezért mindenki türelmetlenebbé válik. Azt, hogy feláras kürtöskalácsot és forralt bort fogyaszthatunk rengeteg fényfűzér és vásározó társaságában. Továbbá azt, hogy elkezdjük törni a fejünket, hogy mivel ajándékozzuk meg szeretteinket, aminek azért hasznát is veszik. Azt is jelenti, hogy őrült adventi koszorú és dekoráció gyártásba kezdünk. Jelent stresszt, hogy előre kitakarítsuk a lakást és a menü meg legyen tervezve karácsonyig. Legfőképp pedig jelent végtelen mennyiségű Jingle Bells-t, All I want for Christmas is you-t és Reszkessetek betörők trailert.

Pontosabban jelentheti ezeket is. Sőt jelenti is, mert ez az, ami történik körülöttünk. Az embertömegen és a sokak szerint giccses dekorációkon nem is tudunk változtatni. Amin viszont tudunk, az a megélésünk és a hozzáállásuk az időszakban.

Nem csak vallásos szempontból lehet ez a várakozás időszaka. Ez a várakozás a szeretet ünnepét előzi meg. Vagy ma már lehet inkább a szeretteinkkel együtt töltött idő ünnepét. Márai Sándor azt kérdezte, hogy „Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?” Azt gondolom nincs. Amikor arra panaszkodunk, hogy milyen gyorsan elmúlt a karácsony, akkor jusson eszünkbe, hogy már a várakozás időszakát is ünnepként használhattuk volna. Így Advent 4 hetére előre készülve összegyűjtöttem 4 olyan dolgot, amivel kicsit közelebb hozhatjuk és tartalommal tölthetjük meg a féktelen bejgli evést megelőző heteket.

1b7e805e-bab7-4ffa-b45d-b29336ba6d4c.JPG 

 

 

  1. Az adventi koszorú.

Már a közös koszorúkészítő programok is nagyszerűek szerintem. Otthon elcsendesedni sem rossz, miközben csinálod... De amire gondoltam, az a vasárnaponkénti közös gyertyagyújtás. Alakítsuk úgy, hogy arra valaki számunkra kedvessel legyen lehetőség, hiszen amíg szemmel tartjuk, hogy ég a gyertya, szuper alkalmat kapunk beszélgetésekre és nem csak a láng figyelésére, hanem az egymásra figyelésre is. Azt hiszem, 4 ilyen alkalom mindenkinek belefér a hónapjába.

 

  1. Válassz egy ügyet!

Ebben az időszakban elárasztanak minket a különböző szervezetek, akik adományokat kérnek. Mindenkinek adni nyilván nem tudunk és sajnos a rengeteg lehetőség miatt egy idő után érzéketlenné válunk rájuk. Pont ezért javaslom, hogy keress egyet, ami közel áll hozzád. Találd meg az ügyed, ami valóban megszólít! Hidegélelem, gyerekeknek személyre szóló ajándék, cipősdoboz megtöltve, megunt dolgok elajándékozása vagy már lehet celebektől is bejglit venni, aminek árát jó ügyre fordítják. A lényeg az egészben, hogy neked is jó érzés adni, de igazán nekik lesz jobb ezáltal. Win-win.

 

  1. Adventi kalendárium

Nem az ablaknyitogatós csokifalra gondolok, sem a felnőtteknek szóló kozmetikumokkal teli változatára. Ez egy személyesebb verzió. A 24 napban hagyj 24 kedves üzenetet vagy megjegyzést másoknak. Ha van egy kifejezett személy, akár neki is címezheted az összeset, de lehet minden nap más személy vagy 7 különböző ember, akik a 4 hét egy bizonyos napján kapják ezeket. A fantáziádra van bízva. A lényeg, hogy minden nap címezz egyet valakinek. El is árulhatod nekik, hogy miért csinálod, de valószínűleg enélkül is jól fognak esni azok a kedves visszajelzések, amiket amíg írsz, benned is jó érzéseket keltenek.

 

  1. Hálanapló

Ha már Hálaadás nálunk nincs, csak a Black Friday vásárlási őrületét sikerült átvennünk, akkor pótoljuk a hála gyakorlását. Gondoljuk végig, miért vagyunk hálásak, ami tudom, elég unalmasan hangzik. Ráadásul az emberek az újév kezdetén tesznek ilyen fogadalmakat, hogy majd írják, de aztán 2 hétnél nem sikerül tovább, valahogy úgy, mint a kondibérlettel. Ezért gondolom, hogy megfelelőbb a most következő időszak. 24 nap teljesen tartható, ha pedig túlszaladnál rajta, senki nem fogja a stréber jelzőt rád nyomni az extra teljesítésért, abban biztos vagyok. A lényeg tehát, hogy a következő 24 napban minden este írj le 3 dolgot, amiért hálás voltál a napban. Tényleg írd le, egyrészt, mert, ha csak gondolsz rá, biztos az elalvás közben és arra vannak jobb módszerek is, másrészt pedig, a 24 nap elteltével ugyanolyan jó lesz visszanézni, mint a kiürült csokikalendáriumot, sőt, biztos vagyok benne, hogy még jobb, mert egy sikerélménnyel zárod az évet.

 

Ha csak egy pontot sikerül teljesítened, amit az eddigi években nem tettél, akkor már meghaladtad a korábbi énedet. Jóleső beszélgetésekkel és mélyülő emberi kapcsolatokkal teli adventi készülődést kívánok Neked!

 

R.D.

fotók: saját képek

 

A bejegyzés trackback címe:

https://soullabor.blog.hu/api/trackback/id/tr7915328318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása